Társállataink féregellenes kezelése – Az ajánlások és a realitás

Az Európai Társállat Parazitológiai Tudományos Tanács (ESCCAP) által kidolgozott ajánlás nyomán történt felmérés szerint Európa számos országában (így pl. a vizsgálatoknak helyet adó Svédországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Németországban) élő macskák legalább 54%-ának és a kutyák legalább 93%-ának havonkénti rendszeres féregellenes kezelése lenne az ajánlott. Ezzel szemben a gyakorlatban az említett területeken az állatok átlagosan évente kevesebb, mint három alkalommal részesülnek ilyen kezelésben. Számos, potenciálisan állatról emberre terjedő, állati és humán megbetegedést előidézni képes belső élősködő lehet jelen a kutyákban és macskákban, mint például a Toxocara és az Echinococcus fajok, a Dipylidium caninum vagy a Thelazia callipeda. Társállatainkban a parazitás fertőzöttségre okot adó legfontosabb rizikófaktorok a szabad kóborlás lehetősége, a fizikális kapcsolat háztartáson kívüli egyéb állattal, a nyers hús, dögök, zsákmányállatok, csigák vagy a fajtársak ürülékének elfogyasztása. További fontos szempontok, amelyeket ajánlott figyelembe venni az optimális féreghajtási protokoll megválasztásánál, az állat kora – kölyköknél gyakoribb kezelés ajánlott -, a vemhesség, a tejtermelés, a gyerekekkel, illetve immunhiányos emberekkel való kapcsolat vagy az utazás endémiás országba. Az állategészségügyet javítandó és a parazitózisok zoonotikus kockázatát csökkentendő az ESCCAP által készített folyamatábra segítségével az állatorvosok meg tudják állapítani pácienseik egyéni rizikófaktorai alapján az ideális megelőző féreghajtási gyakoriságot, illetve felvilágosíthatják a tulajdonost az ennek fon- tossága mögött rejlő okokról a szükséges nagyobb együttműködése érdekében.

Egy összesen 5001 társállat tulajdonost megkérdező nem randomizált felmérés a kutyákat és a macskákat 4-4 rizikócsoportba (A, B, C, D) sorolta a korábban említett rizikófaktorok alapján. A legkritikusabb, D rizikócsoportba azok az egyedek kerültek, amelyek 6 hónapnál fiatalabbak voltak vagy echinococcosisra nézve endémiás területen éltek vagy kijáró életmódot folytattak és/vagy vadásztak vagy nyers étrenden éltek és gyermekekkel vagy immungyenge emberekkel éltek együtt. A vizsgált kutyák – országtól függően – 85-98%-a tartozott a D kategóriába, viszont őket csupán évente átlagosan 2,4-szer kezelték féregellenes szerrel. A vizsgált macskák 36-68%-a tartozott ebbe a csoportba, őket mindössze átlagosan 2,5-szer kezeltek féreghajtóval évente. A vizsgálatban résztvevő kutyák 85%-a élt gyermekek vagy idősek közelében. Előbbiek különösen kitettek a Toxocara fertőzöttségnek. A Toxocara peték ürítésének kivédésére minimum négyszer ajánlott évente a féregellenes kezelés, amely átlagos féreghajtási gyakoriságot egyik ország sem érte el a vizsgált populációban.

A felmérés a féreghajtás jelentőségének magyarázatát, hangsúlyozását és gyakoriságának növelését teszi szükségessé. Az állatorvosoknak kiemelt szerepe van a tulajdonosok ezirányú tájékoztatásában akár személyes konzultáció, akár különböző automatikus értesítők, applikációk segítségével.

Az ajánlás kivonatát és a szakirodalmi áttekintést készítette:

Dr. Jerzsele Ákos és Dr. Veres Adrienn Mercédesz (Állatorvostudományi Egyetem)

Irodalom:

1. „Guidelines | GL1: Worm Control in Dogs and Cats | ESCCAP”. https://www.esccap.org/guidelines/gl1/ (elérés 2023. április 19.).
2. J. McNamara, J. Drake, S. Wiseman, és I. Wright, „Survey of European pet owners quantifying en­doparasitic infection risk and implications for deworming recommendations”, Parasit. Vectors, köt. 11, sz. 1, o. 571, nov. 2018, doi: 10.1186/s13071-018-3149-1.
3. R. Nijsse, H. W. Ploeger, J. A. Wagenaar, és L. Mughini-Gras, „Toxo­cara canis in household dogs: prevalence, risk factors and owners’ attitude towards deworming”, Parasitol. Res., köt. 114, sz. 2, o. 561–569, febr. 2015, doi: 10.1007/s00436-014-4218-9.
4. R. Nijsse, H. W. Ploeger, J. A. Wagenaar, és L. Mughini-Gras, „Prevalence and risk factors for patent Toxocara infections in cats and cat owners’ attitude towards deworming”, Parasitol. Res., köt. 115, sz. 12, o. 4519–4525, 2016, doi: 10.1007/s00436-016-5242-8.
5. „Veterinary and public health aspects of Toxocara spp | Elsevier Enhanced Reader”. https://reader.elsevier.com/reader/sd/pii/ S0304401712006838?token=34593785ED9338B7EB0329BDEB876951B9E484A39221680E893C6D8E98A32AF39AF 75E32C31C81E0D7E01CEE9E53B481&originRegion=eu-west-1&originCreation=20230419092050 (elérés 2023. ápr­ilis 19.).
6. R. Wall és E. Morgan, „Veterinary parasitology and climate change”, Vet. Parasitol., köt. 163, sz. 4, o. 263, aug. 2009, doi: 10.1016/j.vetpar.2009.03.023.
7. M. Matos, A. M. Alho, S. P. Owen, T. Nunes, és L. Madeira de Carval­ho, „Parasite control practices and public perception of parasitic diseases: A survey of dog and cat owners”, Prev. Vet. Med., köt. 122, sz. 1, o. 174–180, nov. 2015, doi: 10.1016/j.prevetmed.2015.09.006.
8. G. Umhang és mtsai., „Echino­coccus multilocularis in dogs from two French endemic areas: No evidence of infection but hazardous deworming practices”, Vet. Parasitol., köt. 188, sz. 3, o. 301–305, szept. 2012, doi: 10.1016/j.vetpar.2012.03.024.,