Ezek a fiatalok?! Generációs változások a pszichopatológiában
Az 1995 után született fiatalok az ún. Z generációhoz tartoznak. Az „Internet” vagy „Facebook” nemzedéket (vegyük azért észre, hogy ezek a köznapi címkék elég stigmatizáló hangulatúelnevezések) számos pozitív tulajdonság jellemzi: jó problémamegoldó készség és gyakorlatiasság, a digitális eszközök használatában való magas fokú jártasság, sikerorientáltság, érzékenység és felelősségvállalás. Az érem másik oldala ugyanakkor, hogy számos, a mentális zavarok szempontjából kockázatot jelentő jellemző is gyakoribb közöttük, ilyenek az érzelmi labilitás, a kudarcérzékenység, az interperszonális készségek alacsonyabb színvonala, valamint a reménytelenség és a jövő miatti szorongás.
Nem véletlen, hogy számos tanulmány szerint gyakoribbak köztük a mentális zavarok is – a brit felsőoktatásban 10 év alatt a hallgatók között a mentális zavarok gyakorisága ötszörösére nőtt, és a hazai 2021-es Hungarostudy adatok alapján a depresszió gyakorisága elsősorban a fiatalok között emelkedett. Bár számos tanulmány vizsgálja a fenti kedvezőtlen epidemiológiai jelenség okait, egyelőre csak feltételezéseink vannak. A sikerorientáltság és kudarcérzékenység együttes fennállása, például olyan elegy, amely folyamatosan magas feszültséget tart fenn (miközben nagyon vágyunk a sikerre, nem merjük megtenni a hozzá vezető lépéseket, mert annyira félünk a kudarctól, ezért folyamatosan egy helyben topogunk). A generáció sok tagja által vágyott csúcsértékek (egyszerre gazdagnak, szociálisan elismertnek, szépnek lenni, mindezt nem lassú építkezéssel, hanem gyorsan elérni) a legtöbb ember számára elérhetetlen célok. És végül az emberiség történetében talán ők az első generáció, akik nem azt hallják, hogy a jövő majd jobb lesz, hanem hogy biztosan rosszabb. Mindezek miatt nemcsak a mentális zavarok gyakorisága nőtt meg, hanem változik a mentális zavarok kapcsán észlelhető pszichopatológia is.
Talán a leglátványosabb változás (diagnózistól függetlenül) a különböző érzelemszabályzási zavarok gyakoriságának megnövekedése. Ez jelentkezhet jelentős érzelmi labilitás, hangulati ingadozások és inadekvát érzelmi reakciók formájában is. A másik gyakori tünet az interperszonális kapcsolatokban tapasztalható nehézségek, melyek csak részben magyarázhatók azzal, hogy a megnövekedett online kapcsolattartási idő mellett kevesebb lehetőség van a személyes interakciók viselkedésmintáinak kialakítására – márpedig az érzelmileg telített helyzetek általában személyes interakciókhoz kötődnek. A korábbi generációkhoz képest jelentősen változhatnak a motivációs struktúrák is, amelyek szintén érthetetlenné teszik a viselkedést, és végül, de nem utolsósorban változnak a terápiás kapcsolatra vonatkozó elvárások is. Amennyiben ezek a változások tartósak maradnak és gyakoribbá válnak, az jelentősen átalakíthatja a pszichiátria gyakorlatát. Átalakulhatnak a pszichopatológiai modellek, átalakulnak a segítségnyújtás formái és színterei (valószínűleg egyre nagyobb szerepe lesz az online terápiáknak, miközben személyes terápiás kapcsolat jelentősen felértékelődik), és új kommunikációs és pszichoterápiás megközelítésekre lesz szükség.
